Oldalak

2013. november 28., csütörtök

Selvarajan Yesudian

„Én nem olyan tanítót keresek, aki befolyásol engem. 
Olyan tanítót akarok, aki megtanít engem arra, hogy
ne engedjem magam befolyásolni."S. Y. (Jóga hétről-hétre)


Azt a feladatot kaptam, hogy mutassam be egy jógi, vagy jogini életét és formáljak véleményt, hogy rám milyen hatást gyakorolt, miért inspirál és ha igen, miért is választottam példaképemnek. 

Jó kérdés, szép feladat, de rögtön felmerül bennem a kérdés, hogy mi is a példakép? A példakép fogalma a következő: Mintául választott személy, akiben a példakép választó különösen értékes, számára vonzó tulajdonságokat érez meg vagy ismer fel.(http://www.kislexikon.hu/peldakep.html#ixzz2j69eaJBc)

Igen, milyen egyszerű fogalom... ha visszagondolok gyerekkoromra, talán nem is volt példaképem, vagy, ha igen, mint minden kislánynak, az apukája, hogy ő milyen erős és bátor, és mindenre tudja a választ (persze mára ez a kép picit megcsorbult). Viccet félre téve, ha voltak is példaképek nem tudnék egyet kiemelni, mindig egy kis könyvmoly kislány voltam (felnőttként is az maradtam) és szerettem azonosulni írókkal, költőkkel, azok gondolataival. Volt aki jobban megfogott, volt, aki kevésbé. És jöttek az álmok, álmodozások, meg a zöld szemű... bárcsak én is tudnék így írni, gondolatokat kifejezni. Megteremtettem az olvasás által egy olyan különc és boldog álomvilágot, amely még ma is fogságban tart.

Az első két jógi, akiknek műveit olvastam B.K. S. Iyengar és Selvarajan Yesudian. Talán ők ketten voltak leginkább meghatározóak, illetve egy tanulási folyamat elején állok, nem biztos, hogy célszerű kapkodva az interneten, itt-ott híres jógik után kutatni, hogy hátha... idővel majd jön az is. Nagyon tetszett, mikor Iyengar családdal kapcsolatos szösszenetét olvastam valahol, hogy:
"Olykor azt kérdezik tőlem az emberek, – mondja B.K.S Iyengar – hogy lehetséges-e jógát gyakorolni és egyúttal családi életet is élni. A saját személyes példám nem elég, hogy ezt megválaszolja? Személyessé válik, ha így beszélek, de kérlek, ezt ne értsd félre. Sok szvámí és tanító él Indiában és Európában, akiket gazdag támogatók segítenek, de engem egész életemben senki nem támogatott, mert egy átlagos családos férfi vagyok. Ha hosszú, lobogó köntöst viselnék, úgy kezelnének, mint egy szvámít, de ha úgy öltözöm, mint bárki más, akkor nem vagyok több, mint Mr. Iyengar!" (http://aum.hu)
Tetszett, mert nekem is van családom és meg kell húzni a határt, hogy a család és a jóga gyakorlása/megélése között megtaláljam az egyensúlyt, a harmóniát, de összességében mégis rideg és távolság tartó, „kegyetlen” embernek gondolom Iyengart. Ezek az érzések a könyveinek olvasása közben és néhány videója láttán még inkább erősödtek bennem. Félre értés ne essék, tisztelem munkásságát, amit elért, de mégse ő az én "emberem".

A választásom végül - rövid hezitálást követően - Selvarajan Yesudianra esett, a miérteket az alábbiakban talán sikerül megfogalmaznom.

Először is ismertetném vázlatosan életrajzát:

1916-ban született Madrashoz közel, Dél-Indiában, egy keresztény orvos család fiaként látta meg a napvilágot. Tizenéves korában az orvos tudomány által gyógyíthatatlannak tartott izomsorvadást állapítottak meg nála. Ekkor találkozott a
hatha jóga mesterével, Móhan Szingh-gel, aki rövid időn belül jelentős javulást ért el és végül teljesen meggyógyította tanítványát.
Példaképeinek legfőképp Ramana Maharshi-t (1879-1950) és Swami Vivekananda-t (1863-1902) tartotta.
1937-ben, húsz éves korában elindult hosszú európai útjára, amely során Magyarországra is eljutott. Yesudian eleinte nem is akart jóga oktatással foglalkozni, elsősorban orvosi (szülei szerették volna, ha tovább viszi az orvosi vonalat) és testnevelési tanulmányai miatt érkezett, de barátai közül sokan érdeklődtek a jóga iránt. Yesudian jógáról szóló előadásai és írásai nagy népszerűségnek örvendtek, hamarosan könyve is megjelent „Sport és jóga” címmel. A könyv óriási sikert aratott, napjainkig több, mint négymillió példányt adtak el belőle a világon, s több, mint húsz nyelvre fordították le. Yesudian Haich Erzsébettel együtt nyitotta meg első jóga iskoláját, azonban 1948-ban mindketten Magyarország elhagyására kényszerültek. A sors játéka folytán végül Svájcban telepedtek le, ahol számos jógaiskolát hoztak létre, többek között Zürichben, Bernben, Baselben, mely hamarosan Nyugat-Európa legismertebb jóga iskolája lett. Haich Erzsébet egészen nyolcvankilenc éves koráig aktívan részt vett az oktatásban; Selvarajan Yesudian Haich Erzsébet 1994-ben bekövetkezett halála után egyre inkább visszavonult. Utolsó jóga óráját pedig 1996 decemberében tartotta meg. 1998. október 26-án 82 éves korában hunyt el.
Tanítványai többek között: Miklós Ervin és a néhai Popper Péter.


Miértek:
Az első, ami engem megfogott, az ahogy ír magáról:
"Volt egyszer a napsütötte Indiában, Madrasz városában egy vézna, beteges kisfiú. Tizenöt éves koráig jóformán minden súlyos betegségen átesett: vörhenyen, vérhason, tífuszon, kolerán és a trópusi országokban gyakori más betegségeken. Csoda, hogy egyáltalán megmaradt. .... Apja mindent megpróbált vele, hiszen orvos volt, de csak annyit ért el, hogy fiát úgy-ahogy visszaistápolja az életbe." (Sport és jóga)

Annyira személyes, hogy megfog, szinte látom magam előtt a védtelen kisfiút, aki annyira kirekesztettnek érezte magát egészséges társai közül, hogy lopva, mikor senki se figyelte, utánozta őket, ugrált, szaladgált és talán akkor boldog volt gyerekként... Mégis, ami megragad, hogy áthatja a magáról írt jellemzést a szeretet, hogy békében van önmagával. Ami elsőre nem is tűnt fel, csak Gabi megjegyzése vezetett rá, mikor azt írta nekem, hogy szeresd önmagad. Engedd meg magadnak a tévedés lehetőségét. Ezt viszont felismerni, tudatosítani nekem hosszabb feladat. Meg kell tanulnom megérteni, hogy a tökéletlenségemmel együtt vagyok tökéletes. Milyen furán hangzik...de igaz.
A második dolog, ami szintén magával ragadott könyvei olvasása során a hangnem, a hangszín. Tömören, egyértelműen és olvasmányosan fogalmaz. Úgy ír, mintha ezer éve ismernénk egymást és személyes jó barátja volnék, mintha egy tea mellett beszélgetnénk órák óta és fel se tűnik az idő múlása. A leírása, a magyarázata inspirál, szinte olvasás közben gyakorolni szeretnék. Számomra nagyon vonzó, hogy a lélegzésnek külön fejezeteket szán minden általam olvasott művében. Olyan alapvető igazságokat ír le, ami egyszerűen nem tud az olvasó számára bántó lenni, mert igaz: A civilizált ember nem tud lélegezni. … Az a mód, ahogyan a huszadik század gyermeke lélegzik, a puszta vegetálásra is alig elég.” (Sport és jóga) Hihetetlen precízen és érthetően ír a helyes légzésről. Arról, hogy hogyan érdemes gyakorolni, hogy fejlődést érjünk el.
Megfog, ahogy mesél a gyerekkoráról történeteket, tanít jóga filozófiát, amit szintén olvasmányos formában ír le. Külön kiemelném a Sport és Jóga című könyvében: A lassított testgyakorlatok csodája című fejezetet. A cím alapján nem értettem, hogy ez mi is akar lenni, viszont olvasva hamar egyértelművé vált. Imitálva kell „eljátszani” például a súlyemelést, a futást, vagy épp a favágást. Nem szeretem, ha középpontban kell lennem és engem figyelnek, de ezek a gyakorlatok némi kapcsolatot engedtek meg felfedezni Gergő - általam varázs cirkusznak/varázs színháznak nevezett - játékával. Ami jó, fel lehet benne oldódni, igaz, lassan és ahhoz is az kell, hogy szeressük önmagunkat. (ajj, ez mindig előjön) Van még egy fejezet, amit mindig kétkedve olvasok jóga könyvekben, ez a tanácsok, követendő útmutatások. Yesudian itt is olyan szeretettel ír, kér, hogy eszembe nem jutna morgolódni, hogy de most ez miért, muszáj…
Ami számomra talán a legvonzóbb és csodálatos emberré tette a szememben, az a következő kis történet:
„Egy ízben a budapesti Zeneakadémián tartott nyilvános előadásom végén sokan szerettek volna személyesen pár szót váltani velem. Közöttük fedeztem fel egy kisfiú várakozó alakját. Mélyen megérintett, hogy egy ilyen fiatal arc feltűnt az emberek között, így hát odamentem hozzá és megkérdeztem mit kíván.
-          - Tizennégy éves vagyok, Yesudian úr, és nem növök tovább. Tudna nekem segíteni? – szólt a fiú, mintegy esdekelve.
Gyere el a holnapi öt órás csoportba, és megnézzük mit tehetünk érted. Ezek után elváltunk. Király józsef másnap eljött, reménykedő arca örömtől sugárzott….Három hónap elteltével egyszer szégyenkezve odajött hozzám, és a zsebét asztalomra ürítette. Garasok voltak benne, melyeket ez idő alatt megtakarított.
-          - Ha nem bánja Yesudian úr, csak ennyit tudok most adni Önnek.  Megengedné, hogy tovább jöjjek?
Biztosítottam afelől, hogy fizetés nélkül is jöhet,és visszaadtam neki az aprópénzt. A fiú arca elkomorodott és igen csalódott lett. Örömteli szívvel gyűjtögetett, hogy kifizethesse a részét, és az elutasításom most megbántotta.
-          - Rendben József, elteszem a pénzt, ami ugyanolyan becses számunkra, mint neked.
Ezután mosolyogva kezet ráztunk.” (A jóga áldásos ereje)

Popper Péter  például így ír róla:
1943-ban - tízéves voltam - egy vasárnapon apám elvitt a Vigadóba, ahol az akkor 26 éves Selva Rajan Yesudian madrasi jógamester iskolája működött. Európában tombolt a háború… Jógaiskola? Ez valami csodának tűnt. A szellem parányi szigete a borzalmak tengerében. Apámnak fogalma sem volt arról, hogy mi a jóga. De hallott valamit az ősi indiai lélegző gyakorlatokról. ….
Mit látott egy tízéves kisfiú? Először is - és mindenekfelett - egy gyönyörű, barna bőrű fiatalembert, aki már ezért is nagyon imponált neki. Testének arányossága, izmossága, szépsége még a gyerekeknek is feltűnt. Láttuk, hogy minden nő szerelmes bele. Ezen vihogtunk. Furcsa akcentussal beszélt magyarul, ezen is jól szórakoztunk. De a legnagyobb szám, amiért szívesen jártunk hozzá: Najovits bácsi hatalmas, kövér, jó ötvenes nyomdászember volt. A jógából annyit értett, hogy lehetőleg sokáig kell visszatartania a lélegzetét. S így is tett. Nagyszerűen tudta felfújni magát. Nekem úgy tűnt, hogy kétszer akkora lett, mint volt. Aztán rózsaszín lett. Aztán piros. Aztán kék. Aztán lila. Végül nem bírta tovább. Mint a fergetegé, robbant ki belőle a levegő. S csak Yesudian szelíd hangja hallatszott:
- Csák felül... Csák felül engedje ki, Nájovits úr!...
Mi, gyerekek a földön gurultunk a nevetéstől. Persze Yesudian nem csak pránájámákat tanított, s azokat se így. De az emlékeimben leginkább ez maradt meg.

Nagyon sok történetet tudnék még kiemelni, ami hatással volt rám, de talán a legfontosabbak említésre kerültek. Nem ismertem Yesudiant, de a könyvei alapján egy rendkívül türelmes, őszinte, hatalmas szívvel rendelkező ember lehetett, aki hihetetlen harmóniában volt önmagával (még akkor is, ha ő csak kisinas volt Haich Erzsébet mellett J) és a tanítványait is szeretettel, végtelen odaadással oktatta. Hihetetlen erőre és önismeretre vall, hogy eljön Európába egyes-egyedül, egy számára teljesen ismeretlen közegbe, ismeretlen kultúrába és nem adja fel… küzd az álmaiért, céljaiért, mikor ellehetetlenítik Magyarországon, tovább áll ugyan, de tartja a kapcsolatot addigi tanítványaival és elölről kezd mindent. Itt jegyzem meg, hogy párhuzamot vélek felfedezni az eddig tanultakkal… Yesudian bátran mondja: LEGYEN!, töretlenül hisz benne és lesz. Inspirál, mert valahol én nem érzem ennyire magaménak még ezt a mentalitást, még nem tudok hinni töretlenül abban, ha kimondom és elfogadom: legyen, akkor lesz. Nekem nem ennyire fehér-fekete. Sokkal összetettebb… Szívesen veszem kézbe könyveit, akkor is, ha csak néhány percem van, hogy beleolvassak egy-egy történetébe, vagy ászana leírásába.
Yesudian kiegyensúlyozott, nyugodt és tiszteletre méltó ember volt, akire felnéztek. Talán ez az a harmónia, lelki egyensúly, amit én is keresek.


Felhasznált források:
Selvarajan Yesudian . Haich Erzsébet: Sport és jóga
Selvarajan Yesudian: A jóga áldásos ereje
Selvarajan Yesudian : Jóga hétről-hétre
http://www.yoga-university.ch/yesudian.htm

2 megjegyzés:

  1. Céli! Igazán megható volt az írásod, különösen a Király Józsi története.
    Az a mély szeretet, amit felismertél Yesudianban teljesen áthatja az egész munkát, ahogyan írsz róla. Jó volt olvasni. Nagyon köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Adri, olyan jól esik, hogy dicsérsz, bíztatsz, köszi! :)

      Törlés